FSZK
IISE PROJEKT
FSZK

Címlap
IISE bemutatása
Partnerek
Közreműködők
Tréninganyag
Quick guide
Hírek
Képzések
Kapcsolat

Az IISE projekt magyarországi megvalósítója a
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány

Az FSZK szerepvállalása

A fogyatékos embereket ugyanazok a politikai, polgári, gazdasági és szociális jogok illetik meg, mint nem fogyatékos társaikat. Missziónknak tekintjük, hogy tevékenységünkkel ezeknek a jogoknak az érvényesítéséhez járuljunk hozzá.

Alapítónk a Magyar Köztársaság Kormánya. Közel tíz éves múlttal rendelkezünk. Kuratóriumunk az alapító képviseletében eljáró esélyegyenlőség előmozdításáért felelős miniszter által felkért szakemberekből áll.

Szakmai programjaink megvalósítása során, a fogyatékosügy minél szélesebb körű társadalmi elfogadottsága érdekében és a "Semmit rólunk, nélkülünk"-elv alapján szorosan együttműködünk a fogyatékos személyek érdekvédelmi és szakmai szervezeteivel, hazai és nemzetközi szakembereivel, intézményeivel.

A Magyar Jelnyelvi Programiroda közreműködésével a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás szakmai háttérintézményként szoros együttműködésre törekszik a megyei jelnyelvi tolmácshálózattal, az érintett érdekképviseleti szervekkel, közintézményekkel, több egyetemmel és kutatóhellyel, valamint a hasonló külföldi módszertani központokkal.

A projekt az Európai Bizottság támogatásával valósul meg.